Barátomnak táncos kedve,

„Jaj ne csináld” kérdtem esdve,

Nem hallgat rám nem csodálom,

A tánca lesz a halálom,

 

Asztalra lép nagyot rikkant,

Mosolyogva reám pillant,

„Jó Urak ma táncot járok”,

Ezek után csak bajt várok,

 

Muzsika szól indul a dal,

Nem követi szép diadal,

Barátom csak botladozik,

Az asztalunk rogyadozik,

 

Ó Uram, csak le ne essen,

Balga létnek véget vessen,

Ehhez még túl józan vagyok,

Bort pohárban már nem hagyok,

 

Nevet boldog boldogtalan,

Jókedvük nem alaptalan,

Társam küzd a lépésekkel,

Én pedig az idegekkel,

 

Két tányérnak egy a vége,

Többé már nem szent a béke,

Kocsmáros az asztalt veri,

Komám majdnem nyakát szegi,

 

„Szállj le rögtön” szólok immár,

Nem kell nekünk ennél több kár,

Figyelem már nem létezik,

Asztallábak bevégezik,

 

Föld és asztal immár egyek,

Nyúlcipőt most hogyan vegyek?

Drága komám józanodik,

Történteken csodálkozik,

 

Hozzám fordul nagy szemekkel,

Mit kezdjünk e műremekkel,

„Dalba szedjük” mondom neki,

Míg csaposunk szemmel veri,

 

A zsebeink kiforgatva,

Értékeink kipakolva,

Kocsmárosné nézegeti,

Kedvtelenül méregeti,

 

Verseim és néhány érme,

Nincs másom ha többet kérne,

Társamat ez megrémíti,

Összegünket ő téríti,

 

Tekintetét reám veti,

Végösszeget megtéríti,

Csalódottan mit rá hagyok,

De én csak egy költő vagyok.