Süvítő szél havat kavar,

Alatta a nedves avar,

Gyenge ágat megcsavarja,

Pelyhek útját megzavarja,

 

Körülnézve néma bájon,

Albioni ködös tájon,

Fehér világ egybeolvad,

Jégbe fagy és fel nem olvad,

 

Sötét ágak recsegése,

Fázó erdő remegése,

Megtöri a jeges csendet,

Szél zavarta fagyos rendet,

 

E dallamhoz csatlakozva,

Kicsiny lábak botladozva,

Reccsennek a hideg havon,

Hó takarta magaslaton,

 

Lengedező piciny kabát,

Tartja távol vihar javát,

Erényeket tél nem latol,

Hűvös szellő csontig hatol,

 

Apró leány nagyon fázik,

Bő ruhája is átázik,

Elveszett ő útja téves,

Nem lehet több mint négy éves,

 

Szája, keze kékes színt ölt,

Erejéből túl sokat költ,

Ijedt arcán könny patakja,

Ködbe veszlik bús alakja,

 

Letelepszik fa tövébe,

Kezét rejtve az ölébe,

Kicsi testét vihar bántja,

Borzas haját meg-meg rántja,

 

Megrémülve az elemtől,

Felzokog a félelemtől,

Markolássza fehér sálát,

Elveszti az idő szálát,

 

Léptek nesze meghökkenti,

Zsibbadtságból kizökkenti,

Fejét a zaj felé kapja,

Láss csodát ott áll az apja,

 

Kinézete rendetlenség,

Az arcán a hitetlenség,

Majd azt csoda, öröm váltja,

Pici lányát ölbe rántja,

 

Nem törődve semmi mással,

Megkönnyebbült zokogással,

Gyermek belé kapaszkodik,

Atyájához ragaszkodik,

 

Kis lelkében langy meleg gyúl,

Szeretetben több könny nem hull,

Ha az idő fagy, elborul,

Védelemre már nem szorul,

 

Kóbor gyermek most elhiszi,

Apukája hazaviszi,

Talpuk alatt hó és avar,

Körülöttük vihar kavar.