Fáradt vándor útra kél,

Botját fogva mendegél,

Köpönyege szakadt már,

Kalandokért csekély ár,

Látott már ő száz csatát,

Nem keresi a vitát,

Békéért él szüntelen,

Még ha nem is bűntelen,

Halld az élet dallamát,

Természetnek lágy dalát,

Boldog az ki vándorol,

Mert a tájék átkarol,

Legyél mindig gondtalan,

Énekeld csak boldogan,

„Szép az élet, szép a lét,

Aki hallgat egyetért!”

A vándor ment mendegélt,

Számos dolgot elregélt,

Megélt szépet sok csodát,

De a szíve felkiált,

Menedéket, békét kért,

Így hát végül hazatért,

Ám ha újra útra kél,

Nincs már olyan mitől fél.