Fény csillan az árnyas réten,

Magányos vagyok tán máshoz mérten,

Mégis mikor lágy szél simogatja arcom,

Örömmel elfelejtem minden régi harcom.

Ujjaim futtatom a zsenge fűben,

Boldogan, hogy éppen nem vagyok semmilyen zűrben.

Kényelmesen elnyúlva hallgatom a szelet,

Másokat vajon merre, hová vezet?

Oly sok út lehet a jövő útja,

És annál is több kút lehet a tudás kútja!