Fehér város urak lakja,

Sok ki itt a gyönyör rabja,

Minden héten szép estélyek,

Könnyed tánc és kis rejtélyek,

 

Hölgyek, Urak beszélgetnek,

Cifraságban vetélkednek,

Bár ne kéne jelen lenni,

De nemesként nincs mit tenni,

 

Bölcs Urunknak hű lakája,

Én a király jó barátja,

Itt ülök mert kötelező,

Sírok mint egy nélkülöző,

 

Mit tett velem nagy királyom,

Barátjaként most utálom,

Kívülre ezt nem mutatom,

Szép mosolyom felvillantom,

 

Megpróbálok beszélgetni,

Jobb mint estig keseregni,

Szavak nekem nagy hatalom,

Tekintélyem megmutatom,

 

A társalgás nem megy simán,

Világom még mindig sivár,

Sok úr itt oly lekezelő,

Hát ez nem túl felemelő,

 

Másik hat meg mind mogorva,

Feladom most lehangolva,

Királyom a terembe lép,

A szememmel követem épp,

 

Arany, bársony a ruhája,

Ékkődíszes koronája,

Mosolya mint a drágakő,

Jelenléte melengető,

 

Persze neki jó a kedve,

Én fortyogok búnak esve,

Mások reá mosolyognak,

Nekem meg csak somolyognak,

 

A királyom felém tekint,

Menjek vele kezével int,

Egy sarokba félre vonva,

Néz rám kérdőn és aggódva,

 

„Mi bánt téged hű barátom?”

A pipától alig látom,

Bevallom ím nagy morogva,

„Minden ember itt mogorva”

 

Látom őt ez meghökkenti,

Kedélyemet eképp menti,

„Boldog vagyok beszélj velem”

Utasítását követem,

 

Beszélgetés akadozik,

Figyelmem is kalandozik,

Sóhajt egyet figyelmet kér,

Ezután egy témára tér,

 

„Csillag csillog fent az égen,

Nem magától fénylik szépen,

Napfényből ő felöltözik,

Amit kapnak azt tükrözik”

 

„Nem elég, hogy részt kell vegyek,

Csillagász is kéne legyek?”

Gúnyos megjegyzés megtérül,

Király szeme elsötétül,

 

Elképedve veszem észre,

Nem figyeltem fel a vészre,

Kedves király most egy jégcsap,

Attól tartok, hogy még megcsap,

 

Mikor lett íly zord a kedve?

Ő meg így szól engem feddve,

„Zavarodra válaszolom:

Én a csillag te a napom!”